MENÜ

A Chicago Bulls magyar szurkolói oldala
Szlogen kell ide.

2014.07.29.

Derrick Rose: a Team USA edzőtáborában őt faggatták tegnap a legtöbbet, de nemcsak sérüléséről, illetve felépüléséről, hanem a Chicago Bulls nyári erősítéseiről is. Rose azt nyilatkozta, hogy bár nem akarja azt mondani, hogy ők kelet legjobb csapata, de szerinte egyértelműen bajnokesélyes keretük van. Azt szerinte mindenki tudja a csapatnál, mi a céljuk - a végső győzelem -, és ennek megfelelően készült mindenki egyénileg. Carmelo Anthonyról annyit mondott, hogy természetesen csalódott volt, hogy nem őket választotta, könnyebb lett volna a játék, ha ő is velük van, de nem így döntött Melo, ő pedig egyáltalán nem haragszik rá, nem kevés pénzről volt szó, úgyhogy tudja, hogy egyáltalán nem volt könnyű helyzetben a New York Knicks kiscsatára.

Pau Gasolt, Doug McDermottot és Aaron Brookst, illetve megszerzésüket is külön dicsérte, szerinte a spanyol magasember a felmérhetetlen tapasztalatával, a bajnoki címeivel olyan segítség lehet a palánk alatt, amire eddig szükségük volt. A Kevin Love-pletykákat nem kommentálta, elmondása szerint ez nem az ő dolga, neki a játékra kell koncentrálnia, ő azt támogatja, amit a vezetőség csinál. Sokan azt mondták, hogy a Bulls a bajnok San Antonio Spurs mintáját akarta lemásolni azzal, hogy mély és tehetséges keretet hozott össze, de Rose szerint ez nem olyan egyszerű, a Spurs egy nagyszerű együttes. Azt is hozzátette azonban, hogy ha meg tudják közelíteni az ő szintjüket, és ha a saját stílusukban tudják megnyerni a meccseket, akkor jók lesznek. Márpedig erre szerinte a szakmai stáb abszolút alkalmas, minden csak azon múlik, mennyire akarják a játékosok a sikert.


Forrás: kezdo5.hu

 

Asztali nézet